Most, a békéscsabai bábszínházban

A folyosók csendesek most, csak a kiszűrődő zajok biztatnak, hogy tényleg készül odabent valami. Aztán, ha tartanak pár perc szünetet a játszók, kutyavakogás és macskanyávogás, zeneszó és ricsaj. Mellettünk kiabál az egyes csapat, ők a koffertigrisesek.
Most, a békéscsabai bábszínházban.
Különös dolog a színházi munka. Szimbiózisban él most háromszor hat ember (öt színész és a rendező), a rövid próbafolyamat miatt a szokottnál is intenzívebb az együttlétük. Nagyjából két és fél napjuk van színpadra állítani egy olyan darabot, amit még sosem láttak, nem olvastak, tanulmányaikban sem szerepelhetett, hiszen épp csak most született. Nincs még 48 órás sem.
Ami kihívás nekik – hatalmas lehetőség nekünk.
Betérve a próbatermekbe, megszólítva az egyre elcsigázottabb színészeket, most aztán minden kiderül egy titkos világról, ami úgy van, hogy nincs is. Mert a műhely nem létezik, a díszlet és a kellék a mese része; szövegtanulás sincs, hiszen a hős mondja. Minden csak úgy VAN, mert lennie kell, az előadás része.
Most viszont velem is megtörténik a csoda. Most, a békéscsabai bábszínházban. Szembe jön a folyosón Petty, együtt kávézom Bodorral, érzem a ragasztó illatát, amivel Győző tantermét ragasztják. Hallom a koffermanók rosszalkodását egy nappal az előadás előtt.
Ezt át kell élni! Most, a békéscsabai bábszínházban. Petty marad még sokáig, Bodor sem megy sehova, ha kész a terem, csinálják a következő díszletet. Gyertek megnézni!
Most, a békéscsabai bábszínházban.