Békéscsabai Napsugár Bábszínház

A békéscsabai bábjátszás története, 1949. szeptember 9.-én kezdődött, amikor megalakult a Mesevilág Bábcsoport. Történt ez akkor, amikor az országban a bábegyüttesek többsége kezdett szétszéledni, s nem hogy fenn tudott maradni, de mintegy másfél évtized leforgása alatt jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el. Az együttesre megalakulása óta a változás, a folyamatos útkeresés és a kitartás volt jellemző. Megjelent mindez a játszóhelyek, fenntartók folytonos változásában, a bemutatott előadások műfaji és technikai változékonyságában is.

A bábcsoport, később a Bábszínház életében számos költözés és fenntartó váltás történt a megalakulás óta eltelt évek alatt. A csoport több fenntartó működtetésében, Békéscsaba több épületében dolgozott, míg végül 2010 augusztusában az IBSEN Házban talált otthonra.

A kezdetektől Gellért Erzsébet vezette a bábegyüttest, aki 1961–ben átadta a stafétabotot Lenkefi Konrádnak. Az Ő bontakozó egyénisége hatására vált jelentős hazai, majd nemzetközi tényezővé a Napsugár. 1962-től, néhány év leforgása alatt a nemzetközi találkozók ismert résztvevőivé váltak, országos és nemzetközi elismerések részesei lettek.

Több alkalommal felvetődött a nyolcvanas évek derekától, hogy – a Bóbita, a Harlekin és a Ciróka mintájára – a Napsugár is váljon profivá, erre azonban egészen 2005-ig nem kerül sor. 1999-ben megalakul a Napsugár Bábszínházért Kulturális Egyesület, majd 2005-ben létrejött a Napsugár Bábszínház, Lenkefi Zoltán vezetésével, a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában. 2012. január 1.-től Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata vette át a Bábszínházat.

A színház folyamatos megújulását az a helyzet teszi lehetővé, hogy nincs munkatársaik között állandó rendező, tervező ezért minden egyes produkciót más-más alkotó hoz létre. Ennek köszönhetően a Napsugár Bábszínház jellemzője a sokszínűség, amelyet egyetlen jelző köt össze: az igényes munkára való törekvés.

A Napsugár Bábszínház folyamatosan fenntartja óvodás és kisiskolás bérletét. Elindította babaszínházi előadás és bérletsorozatát, melynek keretében minden hónap második szombatján a 0-4 éveseknek kínál előadásokat, s bérletes formában az óvodai kiscsoportok számára, azok saját intézményeiben játszik előadásokat. Rendszeres résztvevői a hazai- és nemzetközi fesztiváloknak. Bérletrendszerén túl, mely a megye településeit érinti folyamatosan játszik a társulat az ország számos más településén rendezvényeken, bábszínházi bérletekben.

A Napsugár vezetősége és színészei fontosnak tartják, hogy betekintést engedjenek a bábjátszás kulisszái mögé. Rendszeresen tartanak bábos kurzusokat pedagógusoknak, bábcsoport vezetőknek, mentorálják a megyei bábcsoportokat.

A Napsugár Bábszínház szakmai munkáját a folyamatos innováció jellemzi, mind a technikai megoldások, mind a közönséggel való kommunikáció terén. Új lehetőségeket, új tereket keresnek, új szolgáltatásokkal bővítik tevékenységüket.

Az innováció mellett természetesen a hagyományok ápolása is fontos a társulat számára. A Nemzetközi Bábfesztivál immár 1968-ban indult útjára, s a hosszú út alatt kivívta az UNIMA védnökségét, több alkalommal megkapta a magas színvonalú lebonyolításért járó nemzetközi diplomát.

A Nemzetközi Bábfesztivál mellett 2014-ben, az országban egyedülálló módon, útjára indította a társulat a Bábos Drámaíró Versenyt, mely mára a bábos szakma körében elismert rendezvénnyé nőtte ki magát, s határainkon túli résztvevőkkel is dicsekedhet.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2012 őszén hirdette meg Bábszínházat mindenkinek! című pályázatát, mely a hátrányos helyzetű óvodák, iskolák tanulóit juttatja bábszínházi élményhez.

Az együttes megkapta már többek között a Művészeti Nívódíjat, az Örökös Kiváló Együttes címet és több UNIMA diplomát is. A Napsugár Bábszínház a megyei Príma Díjat, 2018-ban pedig a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést vehette át.

Akadálymentes verzió