Skip to content

Megnyitó

Dukát Erika írása

Miután mindenki elfoglalta a helyét, elkezdődött a koncert. A Rokodál együttes vidám, lendületes nótával indította el a kora délutáni eseményt. Ezután Fábián Tamás bemutatta a zenekar tagjait, majd ismertette az előttünk álló eseményeket. Elmondta a legfontosabb információkat, a sorsolás menetét, a hétvégi programot.

A gyermekek és felnőttek szeme egyaránt felcsillant, amikor arról beszélt, a darab születését és a bábok, eszközök elkészülését nyomon lehet követni. Hiszen melyik gyermek ne vágyna arra, hogy meglesse, miféle titkos varázslat munkálkodik a színfalak mögött, hogyan kelnek életre a bábok és válnak meseszereplőkké. A felnőttek számára az nyújthat izgalmat, hogy bepillantást nyerhetnek a szárnyaló fantázia, a kibontakozó kreativitás birodalmába, melyben komoly alkotói munka uralkodik. Szinte bármikor be lehet lesni a kulisszák mögé és figyelni, hogyan oldják meg a csapatok ilyen rövid idő alatt azt a feladatot, hogy színpadképes, szórakoztató, gyermekeknek szóló produkciókat állítsanak össze, kisorsolt téma alapján, melyet aztán rangos szakmai zsűri értékel és díjaz.

A szöveges informálást ismét egy zenei blokk követte. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a dobhártyasimogató dallamokat, egyre több kis kéz és láb mozdult a zene ritmusára. A dalok alatt a bábszínház vidám és tartalmas életképeit láthattuk. A koncert felénél az írókat, rendezőket és a csapattagokat is megismerhettük egy-egy mondat erejéig.

Ezután Csortán Zsóka színész és művészeti vezető felolvasta a 15 újságcikket, a készülő darab lehetséges témáit. Ebben a környezetben némelyik viccesnek, furcsának, vagy éppen semmitmondónak hatott. Végül a Csaba Tv főszerkesztőjének, Bali-Hatala Boglárkának kislánya húzta ki a Hagyomány lett már a Cseppnyi Önbizalomból cikkcímet. A teremben egy pillanatra érezhető volt, hogy mindenki valami fantáziafakasztóbbat várt, de a téma alapanyaga megmásíthatatlan.

Nagy sikere volt a Rokodál „himnusznak”, mely a sorsolás után felpezsdítette a téma kivitelezhetőségén mélázó publikumot. A koncert végén a közönség kellemes élménnyel és izgalommal vegyes várakozással a szívében távozott. A verseny résztvevői pedig a kihívással szembenézve, reméljük nem csak egy cseppnyi önbizalommal indultak neki az éjszakai alkotásnak.

You may also like...