Játszhatok veletek? Egyedül nem jó a játék…

A zalaegerszegi Griff és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház közös produkcióként mutatta be Szegedi Katalin Lenka és Palkó című meséjét, amelyet Szász Ilona alkalmazott színpadra. A négyéves kortól ajánlott modern történet óvodás és kisiskolás gyerekekről, a barátság, a megértés és az elfogadás fontosságáról szól. Az április 20-ai nyilvános főpróba után Bartal Kiss Rita Blattner-díjas rendező beszélgetett közönségével.

(Niedzielsky Katalin kritikája)

Sziasztok, óvodások! Így köszöntötte a rendező a publikumot, a bábelőadás célközönségét és elmondta a gyerekeknek, hogy ők látják legelőször színpadon a mese változatát, ami igen nagy megtiszteltetés. Megkérdezte, vajon tudják-e a darab címét. Bizonytalan válaszként néhány variáció elhangzott, majd Bartal Kiss Rita azt kérte az óvodásoktól, hogy előadás után maradjanak még egy kis beszélgetésre.

Szegedi Katalin nemcsak meseíró, hanem kiváló illusztrátor, tervező is, ez rögtön meglátszik az ízléses, egyszerű színpadképen, díszleten és a kedves mesefigurákon. A Lenka és Palkó című bábelőadás másik tervezője Grosschmidt Erik (Blattner-díjas). Két oldalt házikó kicsi ablakkal, könnyed fordítással szobabelső, középen pedig mozgatható, pódiumszerű elemeken zajlanak az események, játszódnak a többszereplős jelenetek. Éjjelek és nappalok váltakozását, a gyerekek fejlődését a megszületéstől az iskoláskorig, a mindennapok jól ismert történéseit Csernák Zoltán Samu szép, lírai zenéje és Fosztó András szolid, mértéktartó koreográfiája fogja össze, keretet adva az előadásnak. Az első jelenetek a szereplők bemutatását szolgálják; először Palkó sír fel az egyik házikóban, aztán születik meg Lenka a másikban, mindketten (mézeskalácsra emlékeztető) pólyásbabák, majd gyerekbábok, a kislány ovis, a fiú pedig iskolás. Néhány gyerekkel, kiskutyával és röfivel egészül ki a társulat, és a színészek arcukat, hangjukat, gesztusaikat adják hozzá a bábok mozgatásához. A két bábszínház közös produkcióját Bartal Kiss Rita finomra komponált rendezésében Szőts Orsolya, Biró Gyula, Gyarmati Éva és Czumbil Örs játssza.

Kiemelkedő mozzanat például, amikor Lenka szobájában rajzol, és a színpad fekete hátterén életre kelnek a papírlap figurái. Megrázó, amikor a gyerekek éppen társaiktól kapják meg a pofonokat, a megbélyegzést: Lenka dundi, Palkó szemüveges okostojás. Átérezzük, milyen fájdalmas a kiközösítés, amikor nem veszik be őket a játékba, még csúfolódnak is küllemükön, Lenka nevén. Hatásos és látványos az osztályjelenet és a játszótéri kötélmászás, labdázás.

Játszhatok veletek? Nem is egyszer teszi fel félénken a kérdést Lenka, és a válasz mindig elutasítás. Pedig még dicséri is a többi gyereket, azt mondja: „Hű, de ügyesek vagytok!” De még ez sem segít. Copfos azután, az előadás vége felé jobb belátásra tér, megbánja, hogy korábban nem adott festéket Palkónak. Látja, hogy ügyes a fiú, bocsánatot kér. Szegény Lenkát pisisnek nevezik, pelenkának csúfolják, legfeljebb a kutyánál talál vigasztalást. Minél jobban ragaszkodna a gyerekekhez, annál jobban bántják: „hájas tészta”, „pöttyös bálna” – úgy tűnik, a szókincs kifogyhatatlan.

Ennyi szomorú tapasztalat, kudarc után már nagyon várjuk a találkozást, amit szépen előkészít a szöveg és az előadás menete, hangulata. Az iskolás fiúnak és az óvodás kislánynak találkoznia kell. Zavarukban csak ezt ismételgetik: „Szia!” „Szia!” „Én már láttalak valahol.” S Palkó végre felfedezi Lenka értékét, tehetségét, meglátja, milyen szépen tud rajzolni, és ezt meg is mondja neki. „Rajzolsz velem?” – kérdezi erre a kislány. Ez már barátság, semmi kétség. Vagy akár szerelem is lehet a két gyermek között? „Jó, de nem vagyok egy Leonardo” – jön a válasz. Mire Lenka kérdése: „Ki az a Legorambo?” Rövid ismeretterjesztő betét után Palkó rollerezni hívja barátnőjét, ami anyja szerint veszélyes, de a fiú mindjárt megígéri, hogy vigyáz rá.

Roller és felejtés, már senkit sem érdekel a „lenkapelenkázás”, az „okostojásozás”. Marad az izgalom: „Holnap is lejössz?” „De mikor lesz már holnap?” Alig várják, hogy újra találkozzanak, lássák egymást. Ez barátok között így szokás. Éjszaka és nappal, Hold és Nap váltja egymást, és ahogyan a négy színész táncával kezdődött el, ugyanúgy zárul az előadás. Közben pár kisgyermek megtanulta, hogy egyedül nem jó a játék, a barátság nagy kincs, és az igazi szépség, jóság olyan érték, ami nem a külsőségekben, hanem belső tulajdonságainkban rejlik, nem látható azonnal, felfedezéséhez idő kell.

Lelkesen lendültek a kezek a magasba, amikor Bartal Kiss Rita azt kérte, jelentkezzen, majd integessen, akinek tetszett az előadás. Megkérdezte a szereplők nevét, majd azt is, hogy ügyes volt-e, szépen rajzolt-e Lenka. A rendező bemutatta a gyerekeknek Szőts Orsolyát, aki az óvodás kislány alakját keltette életre a színpadon. Aztán Palkó következett, akit okos, vékony fiúnak ismerhettünk meg, jól tud rollerezni, egyikük sem érdemelte meg, hogy csúfolják.

„Most az tegye a fel a kezét, akit már csúfoltak! Ugye, nem esett jól? Most az tegye fel, aki már csúfolt másokat!” A rendezőnő felhívására ekkor már jóval kevesebb kis kéz lendült a magasba… Az önkritika nem könnyű műfaj, azt még gyakorolni kell. A felnőtteknek is. Palkó szerepét Biró Gyula játszotta, Copfost Gyarmati Éva, kutyát, röfit Czumbil Örs.

Az utolsó kérdésre, hogy az előadásban mi tetszett legjobban, egyhangú válasz érkezett: a kutya! A rendező végül úgy búcsúzott el a kis publikumtól, hogy „örültünk, hogy itt voltatok, gyertek el máskor is”.

• Ezek a gyerekek látták először az előadást, és nekem fontos a visszajelzés, hogy az az üzenet, amit közvetíteni szeretnénk, elérkezett-e a célközönséghez. Súlyos társadalmi probléma a másság elfogadásának hiánya, és a gyerekek gonoszkodók, a csúfolódás minden közösségben előjön. A műalkotásokról tudjuk, hogy azok alkalmasak a nevelésre, persze nem művészeket akarunk nevelni, hanem a művészet erejével próbálunk hatni rájuk, és az értékek tiszteletére nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni – hangsúlyozta Bartal Kiss Rita.

Mint mondta, a színházi előadás lényege, hogy a nézők azonosuljanak a szereplőkkel. S úgy látta, hogy a gyerekek jól fogadták a mesét, úgy reagáltak, ahogyan azt az alkotók várták.

• Ha sikerül a gyermeknek azonosulni a szereplőkkel, akkor picit megkönnyebbül az előadás végére, mert ő is átélt már csúfolást, és talán maga is csúfolta társát. Ezt az azonosulást szeretném elérni, ezért nagyon örültem, amikor a gyerekek kifelé menet mondták: „én vagyok Lenka”, „én meg Palkó”. A csúfolódás sajnos végigkíséri az ember életét, nem szűnik meg, a legtöbb közösségben jelen van valamilyen formában.

A két bábszínház produkciójához Bartal Kiss Rita hozta az ötletet és a rendezést, az itteni műhelyben készült a díszlet és a jelmez. A szerző két könyvéből (Lenka és Palkó) „gyúrta össze” az előadást. Meggyőződése, hogy a bábszínház feladata az is, hogy mindenféle műfajt, népmesét, népek meséjét, a kisebbeknek babaszínházat, a nagyobbaknak modern mesét mutasson, neveljen, rávezesse a kicsiket a barátság, a tolerancia fontosságára.

A vendégrendező, a Griff Bábszínház művészeti vezetője egyébként nem ismeretlen a Napsugárban, ez az ötödik alkalom, hogy itt dolgozik. Korábban rendezte a Pocakmesét, a Keletre a Naptól, nyugatra a Holdtól című előadást, a Munkácsy-darabot és a Sosemvolt cirkuszt. Úgy véli, előny, ha ismeri a színészeket, tudja, kire osztja a szerepeket. Megtudtuk, hogy Zalaegerszegen éppen az új évad műsorterve készül, a jövőről egyelőre azt árulta el, hogy Nagyváradon Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című meséjét állítja majd színre.

Niedzielsky Katalin