Gombocska elveszett, de a szeretet marad

A Napsugár Bábszínház új bemutatója az óvodásoknak készült

A Barátom, Gombocska és a mágikus levelek története című előadást Kovács Petra Eszter rendezésében február 2-án mutatta be a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Uli Brée meséje arra tanítja a gyerekeket, hogy írják meg álmaikat, kalandjaikat és persze arra is, hogy a barátság, a szeretet sosem múlik el, megmarad akkor is, ha valakit elveszítünk.

(Niedzielsky Katalin kritikája)

A színpadkép egyszerű, ahogyan a történet is. Kiságy, kisasztal, lámpa. Fanni alváshoz készülődik szobájában, és keresi mackóját, Gombocskát, akit biciklizés közben elveszített. Hiányzik neki a barátja, ezért levelet ír, ami csodálatos módon eltűnik. Újabb levél, újabb rejtélyes eltűnés. A második jelenet mozgalmasabb: találkozunk a macskával, akitől megtudjuk, az Elveszett játékok bolygóján vagyunk, jön egérke is, aki azt hiszi, hogy sajtból van a hold… A kis hősök űrhajót építenek, közben munkadal szól: „Egy kalapács meg két szeg…”, s jöhet a kilövés. Az űrutazás után egy bálna hasában találják magukat a szereplők, de csöppet sem aggódnak. Tudják, hogy csiklandozni kell a hasát, háját, és a bálna kitüsszenti őket. Nyuszi, béka, cica, egér és a táncoslábú rongybaba szépen összejött ezen a különös bolygón. Közös bennük, hogy mindenki elveszített valakit. Mágikus levelek röpködnek, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy Fanni mindezt álmodja, de kalandjai, utazásai arra tanítják, hogy aki álmodik, végül célba ér, és a barátság, a szeretet sosem múlik el.

A német szerző, Uli Brée könyvére még évekkel ezelőtt bukkant rá Kovács Petra Eszter a Pozsonyi Pagony Kiadónál, a gyermekének vette meg, és nagyon megtetszett a fiatal rendezőnek a „vékonyka mese”. Anyukája, Ábrahám Eszter író, dramaturg dolgozta át bábszínpadra, 2016 májusában volt a bemutatója a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Napsugár bábosa, Szőts Orsi játszotta Gombocskát. Nem sok előadást ért meg, de nagyon szerették a gyerekek. Most látványban, tervben, díszlettel, bábokkal, zenével majdnem ugyanazt az előadást hozták el Békéscsabára, a tervező Wunder Judit, a zeneszerző Monori András. De mivel azóta eltelt pár év és az előadást rá kellett hangolni az itteni színészekre, új szereposztás kellett, mégsem teljesen ugyanaz a produkció.

Arra a kérdésre, hogy Uli Brée könyvében mi fogta meg leginkább, a rendező így válaszolt:

  • Azért szeretem, mert egyszerű, tiszta, kedves. Az alapgondolat tetszett, ami több előadásomban is jelen van. Attól, hogy valakit fizikailag elveszítek, még nem biztos, hogy tényleg elveszítem. Ez a mese arról szól, hogy Fanni elveszíti a barátját. A könyvben van egy anya is, aki mondja a kislánynak, hogy írjon neki leveleket. Nem tudjuk, hogy mi történik a levelekkel, hogy eltűnnek, az a valóság, vagy az anya viszi el őket. De jó gondolat, hogy amíg ott van a kislány szívében, addig nem veszíti el Gombocskát, amíg emlegeti, tovább viszi, addig megmarad, nekem ezért tetszett a mese.

Feltűnő, hogy a színpadon egy kislány és egyszerű állatfigurák szerepelnek, semmi nincs a mai csili-vili játékpiac kirívó cuccaiból. Kovács Petra Eszter elmondta, hogy az eredeti darabban Gombocskán és Fannin kívül semmi más nincs, se állatkák, se történetek.

  • Ezeket a szereplőket mi írtuk bele a mesébe. Uli Brée könyve arról szól, hogy szereplői megérkeznek a Plüss Planétára, ami nekem helyszínnek annyira nem tetszett. Megtartottuk, hogy plüssből készültek az állatkák, azt akartuk, olyanok legyenek, amikkel a gyerekeink szívesen játszanak, puhák ennivalók. Ebből indultunk ki a tervezővel, Wunder Judittal. Láttuk, mennyire kedvelik a felnőttek is az állatkákat, például a műszakban dolgozók fotózkodtak a bábokkal, annyira megszerették őket. Kitaláltuk ezeket a történeteket, figurákat, és jó kis karaktereket lehetett rájuk építeni. Mindegyik történetet úgy próbáltuk megírni, talán kicsit didaktikusan, hogy mindenki elveszít valamit, mindenütt van valami veszteség. Fanni megpróbálja megoldani ezt a helyzetet. Talán ez egy fejlődéstörténet, félve mondom ki, talán túlzás, de mégiscsak erről van szó.

A rendező az óvodás korosztálynak ajánlja a művet, úgy véli, hároméves kortól „simán élvezik” a gyerekek. Nagyon szereti ezt a korosztályt, szívesen készít nekik előadást.

  • Ezeknek a kicsiknek lehet a legtisztábban mesélni, egyszerűen, humorral, nem kell bonyolult történet. Sokat voltam gyermekkoromban bábszínházban, mert apám ott volt igazgató, és emlékszem, a bábjáték micsoda örömöt tudott nekem adni. Azt szeretném megélni újra, próbálom a mai napig megtalálni azt az érzést, és ebben a korosztályban találom meg leginkább.

Kovács Petra Eszter rendez nagyobb gyerekeknek is, tavaly Békéscsabán a Kamrapocok című előadást állította színpadra, az a darab hatéves kortól ajánlott.

Fannit Csortán Zsóka játssza, Gombocskát és a többi állatkát Soós Emőke és Biró Gyula, mindhárman kedvesen, szeretettel bánnak bábjaikkal, sok humorral ötvözve adják át a mesét a kis publikumnak.

Niedzielsky Katalin

You may also like...

Akadálymentes verzió