Ijesztőbb a gyerekzsűri

“Ijesztőbb a gyerekzsűri”
– interjú Fekete Dávid, háromszoros nyertessel –

Fekete Dávid, a XVI. Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivál közönségdíjasa, valamint a gyerekzsűri által odaítélt „legvidámabb előadás” és a „legizgalmasabb bábfigura” díját bezsebelő bábos. A fiatal, debreceni művész nem először aratott sikert a Törökvész vitéz, avagy Vitéz László és a törökök című vásári bábjátékával. A darab 2013-ban elnyerte az év legjobb utcaszínházi előadásának járó Pierrot-díjat is a nyíregyházi Vidor Fesztiválon. A békéscsabai bábos forgatagról kérdésünkre kiemelte:

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakma találkozhasson egy jól szervezett fesztiválon, ahol nem csak megnézhetik egymást a résztvevők, de beszélhetnek is egymással, egymásról, egy, s másról. Másik oldalról a közönség is abban a szerencsés helyzetben lehet, hogy több félét lát, így kap egy egészséges összehasonlítási alapot. Nagyon jó feladat a szakma előtt játszani, egymástól tanulni, szurkolni. Én egy nagyon kis figura vagyok, nincs mögöttem semmiféle intézményesült háttér, pályázatokkal sem nagyon boldogulok, nincsenek anyagi forrásaim, menedzserem, mecénásom, támogatóm, magam építem össze a paravánom, pakolom a kellékeimet és finanszírozom az előadásaim létrejöttét. Ez sok szempontból előnyös helyzet, az előadásomat nem viszi el a látvány, sem a zene, csak a játékra koncentrál a néző és én is. Nálam igazán a BÁBOKÉ a főszerep, minden tekintetben. Vitéz Lászlót játszani Pályi János jelenlétében, míg világ a világ, mindig is kihívás lesz. A mesteremnek tartom, bár kesztyűzni nem tanított. Heni bácsit, és Pályit nézve már a karrierem elején biztos voltam benne, hogy a vásári lesz az én asztalom, és örvendek, hogy volt merszem és belevágtam. Sok előadást nem tudtam megnézni, mert nem tudtam végig maradni a fesztiválon, de néhányat már láttam máshol. A “Kis december király” első bérletes időszakában még játszottam is. Hogy szakmailag milyen előnyeim származnak a fesztiválból? Az hogy tágabb közönség ismerte meg a munkám, és olyan szakmabeliek is láthattak, akik eddig még nem. Remélem, több helyre is meghívnak eztán játszani!

– A gyerekzsűri félelmetesebb-e, mint a szakmai?

– A gyerekzsűri ijesztőbb! Nekik még nincsenek hátsó szándékaik, nem részrehajlóak, őszinték, kritikusak és igazságosak! Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a célközönség tagjaiból választódik a zsűri, és hogy vannak olyan zsűritagok is, akik már “túl nagynak” érzik magukat, ha bábszínházról van szó.

– A díjaidból az derül ki, hogy talán az egyik legfontosabb szempont a vidámság és a humor egy bábelőadás nézője számára. Te hogyan látod?

– Azt gondolom, hogy a humor nagyon fontos eszköz egy alkotó ember kezében, könnyebb a mondandónkat adagolni, a véleményünket óvatosan kifejezni. Az is fontos, hogy az emberek megtanuljanak nevetni a saját hibáikon, problémáikon, dogmáikon. Szerintem súlyos gondokról, nem is érdemes máshogy beszélni! Annyi szörnyű dolog vesz minket körül, nem kell mindent komolyan venni. Elsősorban magunkat nem!

 

Fotókat és videókat készítette:
Germán Melinda és Lovas Gábor

Köszönet a támogatásért a  Jókai Stúdió vezetőjének, Vámos Zoltánnak

You may also like...

Akadálymentes verzió