Skip to content

Az időutazás megkezdődött

Helló, cső! – a vízvezeték szerelők nehéz élete

I. csapat

Tóth Réka darabjában a szerelők, avagy, ahogy ”rúzsamagdisan” javasolta Szőts Orsi, a szárálők állnak a díszlet kocka keretben. Bíró Gyuszi chippendale vízvezeték szerelőként, Fekete Dávid pikkelysömörös macskát megjelenítve, üres sörösüvegek csörömpölése közepette várják…

Hogy mit is várnak, azt még nem tudják pontosan. Te jó ég, mi lesz ebből?

Korai az ijedelem, hiszen abban a pillanatban a Vízmérnök szólal meg jelentőségteljesen. „Wikipédia vagy lírai stílus?” – kérdezi Papp Melinda, a Bóbita Bábszínház művésze. „Ez egy énekelt szöveg lesz.” És Varsányi Péter instrukciójára Melinda dallamos hanglejtéssel folytatja tovább.

A színészeket közben elviszi a játék heve, Varsányi Péter nyugalomra int. „Nem mozoghattok a dal alatt, mert akkor nem figyel a közönség a szövegre, pedig itt egy fontos mondat van. Ha nem figyelnek, nem fogják érteni az egészet.” Ez a higgadtság, türelem többször visszaköszön: „Most először megvárom.”, „Majd meglátjuk.”

Wesselényi Orsit nem kell félteni: kitalálja magát, pillanatok alatt kész a karakter.

„Jussunk el a homokviharig! Láttátok a filmekben, hogy jön egy homokvihar? És a reakciókat? Na ezt hozzátok, lécci!” – hangzik a rendezői kérés. És a társulat rettegni kezd. Valaki önkontrollt gyakorol: „Sok!” És visszább vesz riadt mozdulataiból.

A csőbe zuhanó pikkelysömörös macska valójában a plasztik idom mögött történik. „Lebukás ez a csalás?” A válasz ismét megnyugtató: „Működhet.”

Varsányi az óráját nézi. Érződik, hogy kézben tartja a munkát.  És 16.00 órától a kezdőképre áll össze a csapat. Szőts Orsi a „szíjmelinda” szatyrába kinyitható kemping sámlit kér. Végül is, mi sem természetesebb.  És elkezdik. Ha hiszi, ha nem a kedves olvasó, de kész mozgások, jelenetsorok bontakoznak ki a csodálkozó blogíró előtt. Por Macska, alias Fekete Dávid bevezető játéka meglepetés, a szövegben nincs utalás rá. Reakció annál inkább. Majd a szerelők döbbenten tapasztalják, hogy a megszerelt csőrendszerből homok jön. Itt megállnék, ahogy manapság említik, nem spoilereznék, még túl sok részlet derül ki.

A halász király legendája

IIcsapat

A délelőtti halk, szinte meditatív szövegismertetéshez képest 180 fokos fordulat történt: harsány nevetés, a korábban visszafogottnak tűnt rendező, Szilágyi Bálint gitárral a kezében ad zenei aláfestést a jelenethez. Ő az, akit egy alkotás erejéig egyszer fél napra zártak be egy szobába, ehhez képest a 3 nap a bőség zavarának érezte. Balázs Csongor, aki reggel átugrott 10 percre a színházba kakast játszani, most szimplán elmebeteg, wc kefét jogarként használó Csatornakirályt alakít.

Az elaprózódást Szilágyi két rövid mondattal megszünteti: „Ez még csak vázlat. Majd később cizelláljuk.”

Sebők Bori darabjának harmadik jelenete a bóbitás Kalocsányi Gábor jutalomjátéka. Zavart, kicsit gonosz halászt láthatunk tőle, illetve annak jellem- és karakterfejlődését, amely úgy kezdődik, hogy egy rózsaszín hálót kell maga köré tekerni. Mindezt úgy, hogy azzal képes legyen Csatorna Csengét is befogni. Temérdek fél literes ásványvízzel teli palack alkotja a vízi világot, amelyből a halász kiemelkedni próbál.

„Gyere fel zombisan!” – hangzik az utasítás.

„Gyere fel zombisan? Mint egy reklámcastingon.” Azért nem hagyja ki az élőhalottak megformálásában rejlő potenciált. A társak ezért igen hálásak. Majd a két szereplő szerepe szerint zuhanni kezd.

„Pattogjatok! Kicsit zuhanjatok.”

„Ne haragudj, nem tudok térdelve zuhanni. Nem olyan mély ez a csatorna.”

„Most jó lenne egy szupermeditatív hiperpózt felvenni.”

Mindezt egy 12-es pakk fél literes palack tetején. Majdnem összejön.

A féktelen komédiázásba némi kétely rondít bele blogíró részéről: Hol vannak a bábok? Hogy lesz ebből bábos előadás? Aztán persze a korábbi évek tapasztalata megnyugtatja: a versengés alatt többször is felmerült hasonló aggály, amely a bemutató láttán kivétel nélkül eloszlott.

Kávéfőzőből szétesett költő

III. csapat

Ehhez nem lehet hozzászokni. Még nem telt el 24 óra, és egy élő produkció formálódik, díszletek között, kellékekkel, jelmezekkel, összhangban játszó színészekkel. Túlfűtött érzelmektől vezérelve blogíró az alkotás csodáját véli felfedezni.

A debreceni Vojtina Bábszínház művésze, Fekete Gréta kezében egy szoknya kel életre, bájos leányzó formájában. A részeges hajóskapitányt alakító, szintén a cívis városból érkező Baditz Dávid drámája formálódik, csiszolódik egy teknő társaságában.

Szenteczki Zita összefoglalja a látottakat: több sík váltja egymást. Az 1. síkban a részeg ember találkozik a lánnyal, majd a másodikban a hajóskapitány illúzióját mutatjuk be, végül visszatér a való életbe a történet. Mindezt a Sík Ferenc teremben.

A nap során másodjára hangzik el a kérdés Czumbil Örs felé: „Tudsz hajót hajtogatni?” Örs némi bizonytalanság után határozottan rávágja: „Azt igen.” A társulat mégis kétkedve fogadja a választ, de a feszült várakozás meghozza gyümölcsét: hajó születik a hajtogatásból.

A „Hát elég robosztus.” malíciózus megjegyzésre meggyőző válasz jön: „Ez egy csatahajó.” Az origami művészből aztán költő válik, aki tulajdonképpen egy kotyogós kávéfőző 3 darabban. Szét van esve, na. Szerencsére a csapat nem.

You may also like...