Skip to content

Tündérmesék és mai történetek

Négy új bemutatóra várják a gyerekeket

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház tavalyi évadának négy új bemutatójából majdnem 10400 néző 137 előadást látott. A 2015-16-os repertoár is négy premierrel várja az óvodásokat és az iskolásokat a nagyszínpadi és a stúdiószínházi premierekre.

Az első bérletes előadás bemutatója október 3-án volt az Ibsen Stúdiószínházban, a Berzsián és Dideki című Lázár Ervin-mese színpadi változatát Veres András rendezte.

(Niedzielsky Katalin írása)

A hirtelen haragú és gyakran átkozódó költő, Berzsián és barátainak története szerepel az óvodás és az iskolás bérletben is, de az alkotók elsősorban a nagyobb gyerekeknek ajánlják. Az iskolások ugyanis már többet megérthetnek a klasszikus mese erkölcsi üzenetéből, mélyebb tanulságaiból, de a kisebbeket is elvarázsolja az igényes előadás látványa és a mozgalmas színpadi történet.

A következő premier december 5-én 16 órakor lesz szintén az Ibsen Stúdiószínházban; A királykisasszony, aki nem mehetett el a bálba című előadást Csató Kata rendezi. Ursula Jones lírai szépségű meséje egy olyan királykisasszonyról szól, aki szegényen éldegélt édesapjával és lusta macskájával egy hatalmas kastélyban. Egyszer aztán levelet kapott a szomszéd királyság uralkodójától, ami megváltoztatta az életét. A klasszikus meseszereplőkkel egyáltalán nem a megszokott helyzetekben találkozhatnak az óvodások, de azért a mese jól végződik. A bábelőadást óvodásoknak és kisiskolásoknak szánják az alkotók.

Veress Zoltán Rongy Elek, a példakép című darabja 2016. február 27-én kerül színre az Ibsen Stúdiószínházban, ez a produkció is szerepel mindkét bérletben, az óvodásban és az iskolásban is. Az előadást Béres László rendezi. Az erdélyi magyar költő, író verses meséin már felnőtt egy generáció, amely immár saját gyermekeinek adja tovább Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek vagy Rongy Elek történetét. A szerző nagyon is tudatosan tartja szem előtt a felnőtteket is, amikor a nagyra vágyó kismalacról regél, aki mindenáron „disznófősajt” akar lenni, nem elégszik meg a neki szánt sorssal, hogy hentesáru legyen, mint testvérei. Ez még nem is lenne baj, csak hogy céljai elérése érdekében mindenen és mindenkin átgázol, csal, hazudik, átveri azokat, akik útjába kerülnek.

Ez volt eddig tehát az óvodás bérlet három és az iskolás két új bemutatója, utóbbi korosztálynak a harmadik darab a Mary és a tenger lesz. Az előadást Antal Attila rendezi, bemutató 2016. április 16-án 16 órakor a Napsugár Bábszínház Stúdiótermében. Mary esete izgalmas: a kislány elszökik otthonról, hogy megvalósítsa álmát, s legalább egyszer életében meglássa a tengert. Egyedül utazik, és fájdalmas történetekkel találkozik. Egy motelszobában száll meg éjszakára, ami tele van kacattal, rongyokkal, mindenféle limlommal. A csendben csak a szél süvít, az éj hangjai ijesztőek. Mary nagyon fél, nem tud elaludni, és hogy legyőzze félelmét, elmeséli mindazt, amit út közben látott, tapasztalt. A történetek szemléltetéséhez a bábokat hívja segítségül.

Csortán Zsóka művészeti vezető arról tájékoztatott, hogy a négy bérletes előadáson kívül – a hagyományoknak megfelelően – további programokra is várják a gyermekeket. Az idei évadban is tartanak babaszínházi bemutatót a legkisebbeknek, a négyévesnél fiatalabbaknak. Minden hónap második vasárnapján vendégül látják egy másik társulat babaszínházi programját.

  • A kisebb, könnyen szállítható előadásokat hétvégeken más településekre utaztatjuk Békés megyén belül, de tavaly Lackfi János Paradicsomleves betűtésztával című művével voltunk Budapesten és Kaposvárott is – sorolta Csortán Zsóka. – Decemberben, mint mindig, most is betlehemes játékkal lepjük meg a gyerekeket. Április első hete immár harmadik éve a drámaíró versenyé. A három részes Pöttöm Pöttyön Pöttyös Pötty első részét, az Állatosdit tavaly játszottuk, most tervezzük a második részt a tárgyakról, majd az emberek adják a harmadik témáját.

A Lovas Gábor zenéjére készített „pöttyös” ritmusjátékok nagy sikert arattak a közönség körében, színes párnákból gyúrták a szereplő állatokat. A sorozat rendezője Csortán Zsóka, a tervező L. Deák Réka. Színes párnákból készülnek majd a tárgyak, az emberek is.

  • A drámaíró versenyek lényege az volt, hogy behozzuk a közönséget a kulisszák mögé, hogy láthassák, hogyan készülnek a bábok, az előadások – mondta a Napsugár művészeti vezetője. – Nagy kihívás, komoly szakmai feladat, hogy három nap alatt kell megszületni a produkciónak. De óriási sikere lett a felhívásunknak, a résztvevők imádják ezt a találkozót, örömmel jelentkeznek a társulatok. Ezzel a színházak közötti együttműködést is erősítjük, ápoljuk.

Az előző évadban a saját, békéscsabai játszóhelyeken kívül, kisebb településeken 2255 néző tekinthette meg a Napsugár Bábszínház nyolc előadását, az országban pedig 5812-en látták 22 produkciójukat. A statisztika szerint a hazai és az országos közönség együtt, azaz majdnem 20000 néző kétszáznál több csabai bábos bemutatónak tapsolhatott az elmúlt évadban.

Niedzielsky Katalin

You may also like...