Felvétel indul

A szekrény, a próbafülke és a ruhák drámája egyre markánsabban bontakozik Somogyi Tamás keze alatt. Erős ez a kéz: ahogy tegnap Biró Gyuszi hangját, most Veselényi Orsi mozgását instruálja újra és újra.

„Rögzítsük az előre jövetelt, mert lent kétszer akkora tér van, mint itt.”, „Háromból lépd ki, akkor ki fog jönni.”, „A fej elmozdul, de a test mozdulatlan marad.”

„Kicsi ez a terem.” – jegyzi meg Varga Anna, aki második napja fotózza az eseményeket Lenkefi Sára asszisztenciájával.

„Nekem mondod? Három évig ebben a teremben tanultam.” – vágja rá Korom Gábor, utalva színitanházas múltjára.

A szekrényajtó nyílik, és egymást váltják Divat Sári kérői. Farmer Joe lelkesen hellózva jelenik meg a színen. „Hány hellót fogsz köszönni? Csak, hogy tudjam, hányadiknál lépek be.„ – puhatolózik Orsi.

Bik Imi egy szerethető figura. Vélhetően Szabó Bori célja is ez volt a karakterrel, amelyet Gyuszi játéka megerősít. De igazságtalan lenne kiemelni egy figurát, hiszen olyan finomságokat mutatnak be – sokszor váratlanul – a csapat tagjai, amelyek közt több kedvencet is találni fog a nagyérdemű.

Orsi pillanatai következnek: beülni készül a szekrénybe, de elszámítja a távolságot, és nagy huppanással érkezik le. A következő pillanatban bábjának feje is elgurul. „De nehéz ez a szakma!” fakad ki a pechsorozatra. „Gyerekek, ha ide beszorulok, nem fogok tudni kijönni a tapsrendbe.”

„Mássz be a fiókba!” -hergeli Mihály Csongor. Sikertelenül. Nem tudja partnerét kizökkenteni a nevetésből.

Végezetül engedjen meg a kedves olvasó egy rövid összefoglalót:

Látva, óva-óhatatlanul hasonlítgatva a csapatokat, talán az egyik legkiegyensúlyozottabb folyamat zajlik szemünk előtt a drámaíró versenyek 5 éves történetében. A fáradtság megszokott, olykor kellemetlen velejárója a rohamtempónak, de sokszor ebből adódnak a legnagyobb nevetések. Tudatosság, nyugalom árad a termekből, legalábbis a laikus számára ez a benyomás tükröződik. A „versengők” körülbelül ugyanabban a ritmusban haladnak, és éppen ez nehezíti meg az előzetes esélylatolgatást. Nincsenek kiugró vagy kirívó gárdák, mégis izgalmas követni a fejlődésüket.

Ne felejtsék, vasárnap délután 3 órakor minden kiderül és mindenki derül! Kivéve Horst Tappert.

A Blogíró

You may also like...

Akadálymentes verzió