Skip to content

Békési Bűvös Bábosok-Békés megyei bábosok bábműhelye

Közel két éves munka folytatásaként ismét találkozhattunk azokkal a kollégákkal, akik a Nemzeti Művelődési Intézet segítségével részt vehettek az elmúlt évben megszervezett 60 órás bábcsoport vezetői képzésünkön. Illetve olyan kollégák is érkeztek szerte a megyéből, akik csak most csatlakoznak kezdeményezésünkhöz. A hozzánk érkező amatőr bábosok egy szakmai napon vehettek részt, amelynek apropója  az volt, hogy megismerhessék egymást, egymás problémáit, és elindulhasson egy hosszútávú kapcsolat a Napsugár, és az NMI szárnyai alatt.
Fontos ez, hiszen a megyében élő bábosok nem tartották ezidáig a kapcsolatot egymással, így talán könnyebben megbeszélhetik majd ügyesbajos dolgaikat, gondolkodhatnak egymás előadásairól, segíthetnek egymásnak. Természetesen a központ a Napsugár, ahol mindannyian folyamatosan feltehetik szakmai kérdéseiket. Az NMI segítségével útjára indult egy új mentorálási program is, amelynek keretében bábszínházunk munkatársai elutaznak a megye különböző pontjaira, így helyben segítik a bábszakkörök munkáját.
Lenkefi Zoltán
Az NMI Menzeti Művelődési Intézet Nkft. honlapján megjelent írás itt olvasható:
http://bit.ly/2jcTQgw

You may also like...