Pöttyös élmények a Napsugár Bábszínházban

Pöttyös élmények a Napsugár Bábszínházban

– Anya, ebben a mesében állatok is lesznek? – kérdezte egy kisfiú szombat délután Békéscsaba belvárosában, miközben bekanyarodtak az Ibsen-házba. Az anyukája, miközben magyarázta, hogy a Pöttön pöttyön pöttyös pötty című mesében, amelyet a legkisebbek szája íze szerint formáznak, biztosan lesznek állatok. Hiszen milyen bábszínház lenne az, amiben nincs állat. S igaza is lett: voltak állatok, sőt, ahogy a cím is sugallta, pöttyösek.

– Immár ötödször láttuk a kislányommal, Lenkével ezt a mesét – mondta az előadás után Gulyás Edit, miközben a kezében tekergő kétéves Csonka Lenke Viktóriát próbáltuk rávenni arra, hogy egy fénykép erejéig maradjon egy helyben. Nem sok sikerrel jártunk, a kicsit – érthető módon – jobban érdekelték a bábok és játékszíntér, ahova előadás után mindig ,,beszabadulhatnak” a gyerekek, hogy közelről is megnézhessék megfoghassák az imént látott bábokat.
– Amikor egy évvel ezelőtt láttuk a darabot, akkor Lenke még csak figyelte a darabot – folytatta az anyuka. – Most azonban kommentálta is a látottakat, megnevezte a formálódó csigát és cicát, sőt, volt olyan alak, amit már kifejezetten várt is. A nagyobb gyerekekkel is rendszeresen járunk bábszínházba, velük már a nagyobbaknak való darabokat nézzük, de babaszínházba is szívesen velünk tartanak.
A békéscsabai Szluka Szilvia és Mazán János szombaton új élménnyel gazdagodott a Pöttön pöttyön, ahova a nem egészen hároméves Mátéval érkeztek. S ugyancsak új vendégeknek bizonyultak a 2,5 éves ikrek, Rita és Szilvi. A kislányok az édesanyjukkal, nagymamájukkal és a nagynénjükkel érkeztek. Karakas Éva, Karakas Ferencné és Turai Szilvia elmondták, az élményen kívül abban bíznak, hogy a bábszínház nemcsak szórakozásnak kiváló, hanem fejlesztőprogramnak is beillik.
S valóban, minden megvolt szombaton: élmény, szórakozás és csillogó gyerekszemek. Kell ennél több?
DSCF4965 DSCF4967

You may also like...

Akadálymentes verzió