Makkon Hízott Nagy Maca mindenkit megnevettetett

Zseniális bábelőadást láthattak szeptember 30-án, vasárnap délután az aradi Bábszínházban a békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásában.

Veress Zoltán erdélyi magyar költő és író egyik nagy klasszikusát, a Rongy Elek, a példakép című mesét vitték színre Béres László rendezésében, és adták elő gyermekeket és felnőtteket egyaránt lehengerlő módon.

A cselekmény szerint Makkon Hízott Nagy Macának tizenharmadik malaca, a kákabelű, satnya, göthös Rongy Elek nem elégszik meg a neki szánt sorssal, nem hajlandó egyszerű tisztességes hentesáru lenni mint a testvérei, ezért úgy dönt, hogy disznófősajt lesz – avagy semmi. Céljai elérése érdekében mindenen és mindenkin átgázol. Pályafutása teli van csalással, hazugsággal, átveréssel.

Így lesz belőle végül elrettentő példa.

A színészi játékok, a szerepalakítások nevetésre, olykor visításra bírták a kicsiket még akkor is, ha számukra a szöveg nem volt teljesen értelmezhető, a cselekmény nem állt össze, de összességében felhőtlenül nevetetett egy emberként az egész terem.

Köszönet érte a szereplőknek: Soós Emőke, Biró Gyula, Rákóczi Antal, Lovas Gábor.

A teljes cikk itt olvasható: https://bit.ly/2xR4Wza 

You may also like...

Akadálymentes verzió