Bemutatjuk az V. Bábos Drámaíró Verseny csapatait

Bandura Tibor (Szatmárnémeti)

1998 őszén ismerkedett meg a bábszínházzal, Kovács Ildikó által. Számos fesztiválon vett részt. 2015-től két évadot töltött a Kabóca bábszínházban, az intézményének mai napig tagja. 2017- től a Brighella Bábtagozat egy teljesen felújított épületben igyekszik bérletes óvodás és kisiskolás közönségének meghatározó színházi élményt nyújtani, ennek részeseként tudásával és eddigi tapasztalataival igyekszik hozzájárulni a közös sikerekhez.

Biró Gyula (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

2012-ben végzett a Békéscsabai Jókai Színház mellett működő Színitanház színész szakán. Már iskolai évei alatt több nagyszínpadi előadásban szerepet kapott, melyekben számos különféle karakter megformálására nyílt lehetősége. 2015 óta a Békéscsabai Napsugár Bábszínház tagja.

Gyarmati Éva (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

Gyermekkorát Balatonlellén töltötte, majd Kaposváron járt drámatagozatos gimnáziumba. A középiskolai évek után Budapesten egy kisebb, független társulatnál dolgozott színészként. Közben diplomát szerezett a Miskolci Egyetemen magyar és történelem szakon. Ezt követően felvételt nyert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész képzésére, itt szerzett színészdiplomát. 2017 őszétől a Békéscsabai Napsugár Bábszínház társulatának tagja.

Mihály Csongor (Temesvár)

Ez a második évad, amit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznál tölt. Marosvásárhelyen végzett báb szakon. Kedvenc bábtípusa a wajang, de dolgozott már bunrakuval, kesztyűs bábbal, marionettel, mapetekkel valamit tárgy animációval. Azokat a bábokat szereti a legjobban, melyeket maga épít meg.

Vincze Tímea (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetem színművészet szakán végezte az alapképzést, ezután leszerződött a Kolozsvári Puck Bábszínházhoz, ahol 2016-ig dolgozott bábszínészként. Jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színművészet szakának mesteri képzését végzi, emellett 2016. óta a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulatának tagja. A bábszínház kiskora óta szerves része az életének, szülei a bábszínházi műhelyek alkotói voltak Kolozsváron.

Berta Csongor (Zalaegerszeg)

Szabadkán született. Az Újvidéki Művészeti Akadémián Hernyák György osztályában végezett színész szakon, ahol aztán alkalma adódott egy évig tanársegédként dolgozni. 2017 szeptemberében kezdett el dolgozni a Griff Bábszínházban, a bábozással tehát szinte csak most ismerkedik. Érdeklődése középpontjában a meditáció (a destruktív gondolatfolyamok megzabolázása) és a jólét egy mélyebb szintjének keresése áll.

Rendezőasszisztens: Nagy Ildikó

Nagy Tamás (Szatmárnémeti)

A szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella bábtagozatának tagja immáron 14 éve. Gyerekszínészként 28 évvel ezelőtt debütált, majd statisztaként később több neves rendező által színpadra állított előadásban szerepelt. Nagyon sok rendezővel dolgozott úgy nagyszínpadon, mint bábszínházban. Amellett hogy nagyon szeret játszani, a műnek az alkotási fázisa is nagyon izgalmas számára, így ha lehetősége adódik rendezőasszisztensként is szívesen kipróbálja magát.

Szőts Orsi (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

2009-ben végzett az egri Harlekin Bábszínház bábstúdiójában, azóta a Békéscsabai Napsugár Bábszínház tagja. Rendkívül színes egyéniség, sokoldalú színész, naiva és karakter szerepeket egyaránt magas színvonalon formál. A színészi munka mellett, szabadidejében vers és prózaírással, valamint bábtervezéssel is foglalkozik.

Lukács Szilárd (Temesvár)

Bábszínész. Szereti a hivatását, rabul ejti a bábos világ, ahol minden csoda életre kelhet. Munkáka a hobbija vagy a hobbija a munkája, ezt nem tudja eldönteni. Szeret játszani és rajong a kihívásokért.

Nagy Lázár József (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyen született, de sepsiszentgyörgyinek vallja magát, hiszen kisgyermek korától ott élt, ott végezte iskoláit. 1993-ban került Gyergyószentmiklósra, a Bocsárdi László által vezetett Figura Stúdióhoz, később a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színházhoz. 1998-ban megalakul a Tamási Áron színház bábtagozata, első percétől tagja a most már Cimborák Bábszínház néven működő társulatnak. 2007-ben végezte el a bábszínész szakot Marosvásárhelyen, a művészeti egyetemen. Nős, két gyermek édesapja.

Báthory-Szolnok Ágnes (Zalaegerszeg)

Budapesten született. Általános iskolában matek-kémia tagozatos volt. Nem tudta eldönteni hogy űrhajós, állatorvos vagy balerina legyen, így hát színész lett! A véletlen a Kolibri Színház Stúdiójába sodorta, ahol beleszeretett a bábozásba. Innen rögtön Zalaegerszegre került a Griff Bábszínházhoz, azóta is a társulat tagja. Szereti a képregényeket, szeret táncolni és musicalből van a lelke. A bábozásban leginkább az érdekli, hogy hogyan szólíthat meg a báb eszközeivel kamaszokat, felnőtteket!

Balázs Csongor (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

2008-ban végzett a Békéscsabai Jókai Színház mellett működő Színitanházban. Azóta a Békéscsabai Napsugár Bábszínház tagja, prózai és zenés-énekes szerepekben láthatta a közönség. A bábszínházi munka mellett alkalmanként a Jókai Színházban is fellép, valamint különböző zenekarokban játszik. A főhős szerepek mellett a karakter szerepek megformálásában is kiváló.

Rendezőasszisztens: Lehoczki Orsolya

 

Bandura Emese (Szatmárnémeti)

2003- ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán. 2003-tól a szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának tagja, 2013-tól a Brighella Bábtagozat vezetője. 2014-től az Art Project Egyesület elnöke, 2015-től tagja a veszprémi Kabóca Bábszínháznak is. Több ízben bemutatkozott báb- és díszlettervezőként és rendezőként is. 2009-ben elnyerte a Harag György Társulat Babadíját, a 2016/2017-es évadban a társulat Nívó díját.

Vass Richárd (Temesvár)

1986-ban született Székelyudvarhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem bábszínész szakát 2008-ban végezte el, Marosvásárhelyen. Az egyetem befejezésétől a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban dolgozik. 2015-ben Pro Cultura Timisiensis Díjat vehetett át.

Kosznovszky Márton (Zalaegerszeg)

Budapesten született és ott is nőtt fel. Pap akart lenni, majd sebész és/vagy rapper…bábos lett. A Kolibri színház stúdiójában és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen végezte művészeti tanulmányait. Színész akart lenni, de amikor megismerkedett a bábok világával, rájött, hogy ez egy olyan nyelv, amivel mindenkihez és minden korosztályhoz szólhat, mert nem kötik az „ember színház” korlátai. Szenvedélyes könyvgyűjtő.

Szucher Ágnes (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyen született. Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem színművészet szakán végezte az alap- és mesteri képzést. Már a mesteri képzés alatt, 2016-ban leszerződött a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházhoz, azóta a társulat tagja. A bábozás mellett szenvedélye az animációsfilm készítés. Első rövid animációs filmét 2016-ban készítette. Néha verseket ír (publikációk: Sugárút, Parnasszus) és alapszinten ju jitsuzik.

 

Czumbil Örs (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

2009-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán. Tanulmányai elvégzése után a temesvári Csíki Gergely Magyar Állami Színházban vállalt szerepeket. 2011-től a Békéscsabai Napsugár Bábszínház tagja. Szerepei széles skálán mozognak, a babaszínháztól a felnőtt előadásokig minden típusú szerepmegformálást a lehető legnagyobb szakmai alázattal viszi színpadra.

Soós Emőke (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

2003-ban végzett a Budapest Bábszínház bábstúdiójában. Előtte a kolozsvári Puck Bábszínház tagja volt, a stúdió elvégzése után a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház tagja, majd 2005-től a Napsugár Bábszínház alapító tagja. Sokoldalú bábszínészi tevékenysége mellett versmondásban, mesemondásban és énekben is jeleskedik. 2013-ban Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetésben részesült.

Rendezőasszisztens: Csortán Erzsébet

You may also like...

Akadálymentes verzió