Napilapból sertést hizlalni – malacunk van Síkban

Van egy béka, aki hisztis, és egyébként Hópihe volt, a malac. Golyó egy kicsit tudálékos disznó. Dió, a 4.a-ból szélesen gesztikulál, Röffmester telefonjára pedig összerezzen mindenki, és egymás szavába vágva próbál üzenni a kagylóba. (Telefonkagyló: ízlelgessük ezt a szóösszetételt, hiszen az okostelefonok világában pillanatokon belül eltűnik, a történelem részévé válik.) Elvis, nem a király, hanem egy unott malac. Könnyen felmérgeli magát.

Ennyit sikerült leszűrnöm Hoffer Károlyék közös darabértelmezéséből, olvasópróbájából, amikor először beléptem a Sík Ferenc-terembe. Persze, ott is ragadtam.

Karesz finoman instruál, beszúr egy-két kérést, tanácsot, elfogadja a hasonló közbevetéseket.

A felolvasás végén a csapat megállapodik abban, hogy húzni kell a darabból. Ha nem hallottam volna a rendezőtől korábban, hogy Szálinger Balázs engedi az alkotás formálását, alakítását, meglepődnék. Majd mindenki vadul újságot kezd gyűrögetni, bábok készülnek. Malacokat várnának Csortán Zsókáék, de előbb egy denevér, majd egy nyúl üti fel a fejét. Egyik sem egy kívánatos, gömbölyded sertés. Amelyik mégis kezdené felvenni várt alakját, laza lesz. Laza malac, nem pedig kemény sertés. A következő kép már a bábkészítő műhelyben talál, ahová a csapatból hírnök jő: ragasztó kell. Mihez?- jön a kérdés, én pedig a jól értesültek magabiztosságával válaszolom: malacot fixálni.

Közben kapom a hírt: a „síkosok” homokot rajzolnak.

/Varga Tamás blogja/