Ismét véget ért egy évad

A Napsugár Bábszínházban, mint ahogy nyilván más társulatoknál is, ilyenkor visszatekintünk, mérleget készítünk. Büszkék lehetünk, szép évet tudhatunk magunk mögött.

A 2016-2017-es évadban két előadást újítottunk fel és négy új bemutatónk volt, ebből egy babaszínház. Egy csodaszép népmesével, A Világszép Nádszálkisasszonnyal indítottuk az évet, majd következett a rosszcsont nyúl és a jólnevelt kutya története, Kolozsi Angéla meséje, az Ebcsont és nyúlcipő. Az adventi időszakban a Napkeletre nézzetek! című betlehemes játékot mutattuk be és játszottuk sikerrel nem csak itthon, Soós Emőke rendezésében. A 2017-es évet ismét egy felújítással indítottuk, Kormos István A repülő kastély című darabját Rumi László rendezte újra. A bemutatók sorában egy babaszínházi előadás következett, Juhász Anikó rendezte a Gyuszi című álommesét. Az évad utolsó bemutatója Csortán Zsóka rendezésében A kőszív című cigánymese volt, melynek kapcsán érdekes helyzetbe keveredtünk egy régi fénykép miatt. ( http://napsugarbab.hu/ilyen-meg-nem-volt-felismerte-magat-a-nezo-a-szinpadon/ )

A IV. Bábos Drámaíró Versenyt márciusban rendezte meg bábszínházunk a pécsi Bóbita Bábszínházzal együtt. A közös játékban társaink voltak a Bóbita Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Jókai Színház művészei. Már rutinosan vágtunk bele a feladatba és egy éjszaka alatt megszületett a három darab, melyeket három rendező segítségével vasárnap délután a közönség elé tárt a három színészcsapat. A színészek mellett velünk voltak Sebők Bori, Tóth Réka Ágnes és Pozsgai Zsolt írók, valamint a Színművészeti Egyetem végzős rendező hallgatói Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter.

Mint mindig, most is igyekeztünk segíteni e nehezebb helyzetben lévőket, így a „Bábszínházat mindenkinek!” programunk keretében olyan kisgyermekek színházbérletének vásárlását segítettük, akik nehezebb körülmények között élnek. Nyilvános főpróbáinkra pedig az Esély Pedagógiai Központ diákjait hívtuk meg minden alkalommal, hiszen ez már hagyomány nálunk.

A 17 fős társulat, melynek 7 színész a tagja, összesen 149 előadást kivitelezett és játszott az évad 6 bemutatójából és a műsoron tartott korábbi darabokból, 91-et házon belül és 58-at tájelőadásban. Mindezt 22 797 néző látta.

A társulat június 16-án zárja az évadot, de a nyár folyamán azért láthatóak leszünk itthon és vidéken is és persze vendégelőadásokat is fogadunk a Csabai Nyár keretében. Bár az évadot bezártuk, a munka nem áll meg egészen, hiszen a műhelyekben már készülnek a következő évad első bemutatójának bábjai és díszlete.

Ha már a következő évadnál tartunk, érdemes lesz velünk tartani jövőre is. Öt előadást tervezünk, melyek között szerepelnek saját bemutatók, koprodukciós előadások és műsoron tartott darabok is. Ehhez jön még két új babaszínházi produkció. Játszunk együtt jövőre is az V. Bábos Drámaíró Versenyen és a Minősített Európai Fesztiválok között szereplő Nemzetközi Bábfesztiválon is!

 

You may also like...

Akadálymentes verzió