Fesztivál Kecskeméten

Megnyitotta kapuit  immár tizenegyedik alkalommal a Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten. A rangos eseményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.

Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója

Az évad vége felé közeledve a Napsugár Bábszínház fesztiválon szerepel Kecskeméten, a Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozóján, melynek időpontja 2013. május 9-13.

MEGNYITÓ: 2013. május 9. 16.00 óra.

Helyszín: Ciróka Bábszínház, Kecskemét, Budai utca 15.

A nagy sikerű  "Az egy korszerű boszorkány hétköznapjai" című előadást 2013. május 13-án 09.30-tól tekintheti meg az érdeklődő közönség a fesztiválon. Tovább »

Régi bábok új fényben

Júniustól újra megnyílik a Meseházban a Napsugár Bábegyüttes egykori bábjaiból összeállított, felfrissített kiállítás. Lenkefi Konrád által megálmodott és megvalósított szereplők, figurák az elmúlt hetekben, hónapokban megújultak. Előkerült a raktár mélyéről egy-egy elfeledett darab is, amelyet most újra láthat a közönség. A munkálatokban sokan vettek részt, köztük Süli Éva, Hamza Bori, Nagy Ildikó, Klemm Szilvia. Áldozatos munkájukat ezúton is köszönjük. Tovább »

Csipkerózsa bemutató

2013. április 13-án bemutatásra került Csortán Zsóka rendezésében Csipkerózsa története.

Szombaton mindkét előadásra szép számban érkeztek a nézők, akik kiváncsian ültek be a nézőtérre és várták a csodát. Nem is kellett sokáig várni, Csipkerózsa születése után Rózsatövis megjelenésével megváltozik a királyi palota élete. Izgalmas és vicces fordulatok sora után mindenki elnyeri méltó jutalmát (és büntetését), Csipkerózsa a Királyfié, Kökörcsin a Dadáé – nászt ünnepel a palota. Tovább »

Nyilvános főpróba a bábszínházban

2013. április 12-én 10.00 órától a Csipkerózsa bábjáték nyilvános főpróbájára érkezett a közönség a Vandháti úti "Esély" Pedagógiai Központból. Nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal követték és izgulták végig Csipkerózsa kalandos történetét, majd kitörő vastapssal köszönték meg a színvonalas előadást színeszeknek, rendezőnek és a háttérmunkának egyaránt.

Reméljük a holnapi bemutató előadásokra is nagy számban érkeznek az érdeklődők, hiszen Csipkerózsa és udvartartása már izgatottan készülnek.

  Tovább »

Csipkerózsa

Csipkerózsa
Bábjáték

Hamarosan eléri célját Rózstövis, aki egy átokkal elvarázsolja Csipkerózsát, hogy 100 évig aludjon a kastély népével együtt. De - mint mindig - van egy hős, aki megmenti a gonosztól a világot. Ez most is így történik.


2013. április 13-án 11.00 és 16.00 órától tekintheti meg az érdeklődő közönség
Békéscsabán az Ibsen Házban a Csipkerózsa bábjátékot, és izgulhatja végig a 100 esztendős álmot. Tovább »

Költészet napja az Ibsen Házban

Békéscsabán, az Ibsen-ház udvarán és a Szarvasi Vízi Színházban újra 24 órás versmondó és versolvasó fesztivál lesz. A program 2013. április 10-én déli 12-kor indul, és másnap, József Attila születésnapján, 12 órakor ér véget. Tovább »

Csipkerózsa a színpadon

Megkezdődtek a 2013. április 13-án bemutatásra kerülő Csipkerózsa próbái.
Az olvasópróbával egy időben a műszak sem lustálkodott. Csipkerózsa kertjét és palotáját sebtében felállították a próbaterem falai közé. Így már kezdődhet a 100 esztendeig tartó alvás és a herceg karjai közötti ébredés. És hogy színészeink hogyan repítenek minket is át 100 éven? Megtudhatja mindenki, amennyiben eljön hozzánk a bemutató vagy bérletes előadásainkra!

  Tovább »

Postaláda

Boszorkány inspirálta alkotások érkeztek a Napsugaras postaládába.
Az egy korszerű boszorkány hétköznapjai című bábelőadást bemutató, kedvenc jeleneteket ábrázoló alkotások érkeztek a reggeli napsütésben.  Köszönjük a csodás alkotásokat! Tovább »

Kecskeméten járt a Csacsifogat

2013. március 17-én Kecskemétre látogatott a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Mindkét előadás telt házzal, hatalmas gyermekzsivajjal megtöltve és kacagástól zengve kotyogott végig a kecskeméti Ciróka Bábszínház színpadán. Tovább »

A Csabagyöngye Kulturális Központban a Napsugár Bábszínház


Sikeresen záródott a 2013. március 15-i rendezvénysorozat, ahol a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a Csabagyöngye Kulturális Központban tartott kézműves foglalkozást és adta kézről-kézre Gábor Áron rézágyújának csövét. Eleinte a nézőközönség biztatta színészeinket hogy lőjenek az ágyúval, majd kis idő elteltével hatalmas lelkesedéssel fogták az ágyúgolyókat és lőtték a kitűzött célt. Amíg az ágyúgolyók záporoztak, az asztaloknál Lehel-huszár bábot készíthettek kicsik és nagyok - mi így emlékeztünk meg az 1848/1849 évi forradalomra és szabadságharcra.

  Tovább »

Boszorkányok jártak Méhkeréken

A hátrányos helyzetű pályázat következő úti célja Méhkerék volt. Ludmilla, Severina és Hilária  a méhkeréki gyerekeket is elvarázsolta a Művelődési Házban 2013. március 14-én.
Varázslatos hangulatban telt el az előadás és csalt mosolyt a gyermekek arcára. Tovább »

Lehel huszár és rézágyú

1848/1849 március 15.

"Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.

Indulnak már a tüzérek, messze a határra.

Nehéz a réz ágyú, felszántja a hegyet, völgyet.

Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled..." Tovább »

Hinta-palinta

Ismét babaszínházi élménnyel gazdagodott Békéscsaba apraja-nagyja. 2013. február 23-án a kecskeméti Ciróka Bábszínház színészei ejtették káprázatba a bábszínházunkba látogatókat és hintáztatták meg testileg, lelkileg a kíváncsi szempárokat.

Boszorkányos bemutató


2013. február 16-án 16.00-tól Ludmilla, előadásunk főszereplője, hatalmas tömeget varázsolt az úti pálcájával a varázsshowba, amit a Napsugár Bábszínház próbatermében Hilária és Severina legjobb boszibarátnői szerveztek.
Nemcsak a próbaterem telt meg izgatott gyermekekkel, de még a folyosót is ellepték a lelkes boszorkány-rajongók. Jó volt látni, hogy egyre többen érdeklődnek a bábszínház, az előadások iránt. Tovább »

Boszorkányok közelednek

Hamarosan elérkezik a bemutató napja, amikor megismerhetjük Ludmillát, a korszerű boszorkányt - aki pár hete varázsol a színház próbatermében, műhelyeiben... Az előadás létrejöttéhez nem használta varázspálcáját, azt azonban, hogy macskáját át tudja-e színezni a Varázs Showban....azt csak az tudhatja meg, aki eljön 2013.

Ismét babaszínház - Hinta-palinta

Fekete Dóra - Kiszely Ágnes

HINTA-PALINTA
Első színházi élmény 4 éven aluliaknak

Száll a hinta ide-oda,
Benne ül egy kis majmocska.
Hinta–palinta,
Repítsd a magasba! Tovább »

Mélyen Tisztelt Publikum!

Ismét megérkezett Pályi János az Órajáték, avagy a Hétpróbás Nagyokos János története és pokoljárása című előadással!
Aki csak teheti - jöjjön el, és járja végig a pokol bugyrait Hétpróbás Jánossal, Pályi Jánossal és Kovács Mártonnal, aki ezen utazáshoz a zenét szolgáltatja. Tovább »

 

Hírlevél

 
 
 

 
 

 

Kép

Bejelentkezés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Kép