Skip to content

Haknizol vagy próbálsz?/ 2-es csapat – 2. atka

Blogíró az emeleten bolyong, amikor egy zenekar próbájának hangjait véli hallani. Az Ibsen Ház színpadára téved, ahol Katkó Ferenc (Henger) csapata énekel. Rákóczi Tóni és Lovas Gabi, no meg Lenkefi herrdirektor Zoli megint varázsoltak. A tegnapi sorsoláson muzsikájuk annyira magával ragadta az írókat, hogy – enyhe túlzással – teleírták dalszövegekkel a drámákat.
Jelentem, nem tudtak kifogni embereinken. A Kispál, KFT, PUF hangulatot idéző dalok ismét zseniálisak. Blogíró 4 vadonatúj számot (a 24-est, 456-ost, 2,1397-est és a 99-est) szerzeményt hallgat meg. A színészek pedig játszi könnyedséggel költenek új vagy kiegészítő szövegeket.
Némi zsörtölődés is felüti fejét:
„Felnőtt ember létünkre itt ülünk péntek este, és az atkákról énekelünk.”
„Erre mondják azt, hogy ne nézd magad kívülről!”
Persze ez is csak a móka része. Ahogy az is, amikor az egyik, olykor harsányabb színésznő némi malíciával megjegyzi: „Remélem, a menü holnap nem bableves lesz, és vasárnap pedig nem káposzta. A mai felesborsó után párnákkal hajlongani? Kössz!”
Közben Balázs Csongor lép be, ezüst öltönyben, hozzá illő (?) cipőben. Hengernek magas labda: „Haknizol vagy próbálsz?”.

IMG_1572IMG_1592

You may also like...