Skip to content

Gyermekszemmel – avagy a kulisszajárás titkai és a bemutató élményei

Dukát Erika írása

A hétvégi, színfalak mögötti túrára 8 éves testvéremet is elvittem. Már reggel izgatott volt, mert elmondtam neki, hogy most olyan helyekre is benézünk, ahova egyébként nem mindenkinek lenne szabad. Mivel a ház még csendes volt, a műhely felé indultunk. Azt hitte először, hogy fagyizni is fogunk, de amikor mondtam, hogy a bábok birodalmába nézünk be, kíváncsi lett, milyen titkokat rejthet a kirakat mögötti helység. Az ajtón belépve kedvesen fogadtak minket. Hagytam egy kis időt, emésztgesse a látványt. A kezdeti megszeppent álmélkodás után felbátorodva elindult a varrógépek felé. Az egyik munkatárs elmesélte neki, hogy minden báb egyedi, kézzel és varrógéppel készül és akár hosszabb ideig is szerepelhet. Megpihent a tekintete egy félkész fejetlen királyfin és a szekrényen lógó kicsi fejű és nagy testű rózsaszín babán. Később a falakon lévő színes rajzok és fekete-fehér vázlatok kötötték le a figyelmét. Felismerte Emesét és megtalálta több rajz élethű mását az asztal alatti dobozkában, ahol kivételesen lehetett kutakodni. Előkerült egy zöld csíkos puha kaméleon, egy fehér vigyorgó lajhár és egy gyurmapatájú rózsaszín malac. Legszívesebben mindet hazahozta volna, főként a vicces lajhárt, de tudta, akkor nem szerepelhetnének a még ezután készülő mesékben. Miután megsimogatta a nagy fehér elefántot, az asztalnál készülő nyuszira lett figyelmes. Érdeklődve nézte, ahogy a madzagok segítségével mozgatható figura kinyújtóztatja fürge lábait. Elköszönésünk után egy csíkos nadrágos egérfiú utat engedett, mehettünk vissza a színház épületébe.

A lépcsőn fölfelé menet sok bámészkodnivaló akadt. Nézte is az egérfigurákat, akik mintha éppen futkározásuk közben dermedtek volna mozdulatlanságba. Tetszett neki a kecskegida, a tömpe orrú kismalac és a sok kesztyűbáb. Az épület labirintusszerű folyosóin sok-sok mesehőssel találkoztunk. Ott volt például a műanyag sült csirkecombot ebédelő, metálzöld, háromfejű sárkány, a vitrin mögött vígan táncoló királyi pár, a csillogó kesztyű-pók és egy barna vödörből előbukkanó ördögfióka. A folyosó másik irányába haladva a területet méltóságteljesen őrző Repülő kastély bábjai figyelték minden lépésünket, később egy gülüszemű szörny nézett le ránk a falról, majd kicsi bányászcsillékben elénk gurult a hét törpe, és találkoztunk a fahadsereggel.

Ennyi látnivaló után a mesék születésére is kíváncsiak voltunk. Kis kísérőm egyre nagyobb érdeklődéssel fordult az egyes csapat próbatermének csukott ajtaja felé. Bátortalanul engem tessékelt előre, de félnivalónk nem volt. Oldott hangulat, kedves mosolyok fogadtak minket. Na meg a kofferekből álló ágy, a három rakoncátlan figura és az éppen csúfolódást elviselő Győzőke. Legmókásabbnak a pisilő paci-dalt találta, ami zenei aláfestés nélkül is szépen zengett a színészek előadásában. A hármas csapat zaj-altatót komponált, amikor beléptünk a terembe és leültünk az előre odakészített színes párnákra. Egyikük kukászacskókkal balettozva szélvihar benyomását keltette, egy másik szereplő a padon ritmusosan dobolt, a többi figura pedig hol a festett papírlevelekkel zörgött, hol pedig a gereblyét próbálta andalítón megszólaltatni. Bár a díszletet még nem alkotta túl sok kellék, egy alufóliába csomagolt pici locsolókanna nagyon elnyerte tetszését. Lefelé haladva benéztünk az első emeleti próbaterembe, ahol a kettes csapat dolgozott. A sokáig mozdulatlanul álló szereplők felébresztéséről az össze-vissza cikázó katica gondoskodott. Mindketten viccesnek találtuk a morcos varjú méltatlankodó károgását, a mit sem sejtő strucc felháborodott és kicsit köhögésre emlékeztető hanghatását, a nyuszi kéz- és láblendítését és a kutyus belenyugvó fejbólintásait. Megköszöntük, hogy bekukkanthattunk és halkan távoztunk. Testvérem elmondása szerint a bábkészítő műhelyt és a bábokkal tarkított második emeletet élvezte a legjobban, de főleg az volt izgalmas, hogy bennfentesként járhatta végig az épületet. A három csapat olvasópróbája után pedig alig várta, hogy megnézhesse az elkészült darabokat.

Másnap délután, szórakozásra készen elhelyezkedtünk a stúdiószínpad lelátóján. Az előadások mellett reakcióit is figyeltem.

A koffertigrisek által pártfogolt Győzőke kezdetben félénk, sajnálatraméltó alakját egyből a szívébe zárta. Csakúgy, mint az egész nézősereget, őt is megnevettette a „Piszoár-szving”, a csintalan figurákból álló, harsány rock banda szószátyárkodása és a nem teliholdra vonyító farkas ősatya (hogy csak a legmókásabb pillanatokat emeljem ki).

A Lomtalanításban felismerte a kulisszajárás során látott jelenetet, érdeklődve várta a darab végkimenetelét. Mint utólag kiderült, – a szünetben megbeszéltük – cseppet sem zavarta, hogy az előadott mesének más lett a befejezése, mint amit közösen elolvastunk. Így legalább, habár senki sem viszi haza a kiselejtezett játékokat, együtt vannak, szegény katica sem marad magára.

Ahogy a közönségnek, neki is Fodor és Bodor története tetszett a legjobban. Az UV-fényben, kezek játékával megjelenített Kuruzs Ló figurájának színrelépése a darab egyik fénypontjának számított. Emlékezetes és vicces volt még a szomorú, tüzet okádni képtelen sárkány, az éhenhalás küszöbén álló tigris és a világ másik felére áttúró malac is. Fel-feltörő nevetések és tapsok kísérték végig az előadást.

„Cseeeppnyi önbizalom, cseeeppnyi önbizalom” – énekeltük közösen a színház ajtaján kilépve a délután egyik slágerét, ami akár a legfülbemászóbb dallam kategória győztese is lehetett volna.

 

You may also like...