Gyerek játszik felnőttesdit

Emese és Márió festői bábszínháza versekből  

Kiss Ottó két verseskötetéből, a Csillagszedő Márióból és az Emese almájából készült a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új bemutatója, amelynek címe az utóbbi könyvével azonos. Csortán Zsóka igényes, finomra komponált rendezése a gyermekek lelkivilágába enged bepillantást, a kicsiknek látványos szórakoztatást, a nagyobbaknak gondolatébresztő előadást ígér. A 2014-15-ös évad utolsó óvodás és kisiskolás bérleti előadásának premierjét április 11-én, szombaton délután láttuk az Ibsen Stúdiószínházban.

(Niedzielsky Katalin kritikája)

„Földön innen,
földön túl,
egy kiterített
kerek réten
angyal játszik
emberesdit,
felhős égen
barangol,
földön innen,
földön túl,
egy kiterített
kerek réten
valahol.”

A nyitókép szokatlan: a gyulai költő Földön túl című gyermekversét mondja a közönségnek háttal hintázó pár, úgy tűnik, felnőttek. S ezt a költeményt egy harmadik, a Régi kincsek című kötetből válogatta színpadra Csortán Zsóka. Kiss Ottó verseinek „összefésüléséről” a rendező, a bábszínház művészeti vezetője azt mondta: „egy óvodás kislány és egy óvodás kisfiú barátságáról, családról, válásról, boldogságról, fájdalomról, az élet nagy dolgairól” szeretne szólni, és nem csak gyermekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek is.

De vissza a nyitóképhez, nézzük sorban, mi történik a színpadon! Egy esztendő eseményeit, történéseit fogja át a darab, az évszakok változásait egyszerre költőien és festőien jelzik a versek, a vetített háttér és a színpadkép; a két bábszínész mindig cseréli a színpad közepén álló fa „öltözetét”, levélre, almára, hópehelyre. Ketten játsszanak, bábokat mozgatnak, verselnek, énekelnek, beszélnek, arckifejezésüket kölcsönzik a báboknak.

A megosztott színpadon középen a játszótér, a homokozó, a találkozások és együttlétek helye, egyik oldalon Márió, a másikon Emese otthona. Már az első jelenetekből kiderül, hogy a gyerekek a családban mindent hallanak, látnak, sokat értenek is abból, ami körülöttük történik a felnőttvilágban. S ha mégsem, akkor gyűlnek a kérdések, amikre válaszokat várnak, vagy legalább megerősítést saját érzelmeikre a barátaiktól. Ami bántja őket, azt igyekeznek kibeszélni magukból. Bölcsességek sora hangzik el gyerekszájból. „A csend sokféle.” Tényleg. „Nehéz dolgokról nehéz beszélni, nehéz dolog, nehéz beszéd.” Milyen igaz!

„A játékban az az igazságos,
hogy bármi lehetek. Ha akarom, orvos,
ha akarom, beteg,
ha akarom, kalauz.

A játékban csak az
nem igazságos, ha
Márió is éppen az akar lenni,
ami én. Olyankor
mindig folyó leszek,
kilépek a medremből,
és mindenkit elöntök:
az orvost, a beteget
és még a kalauzt is.”

Emese monológjából megtudjuk, milyen jó álmodozni, tervezni, milyen fontos az igazság, a barátság és a nyiladozó szerelem. A gyerek életfilozófiája komoly dolog. Lecke a felnőttnek is. Megrázó, amikor Márió kifejti: rosszak a felnőttek, mert soha sincsenek otthon, pénzt adnak játékra, pedig a gyereknek nem a pénz kell. A szülők válását is megvitatják hőseink. Boldogságról, szerelemről, fájdalomról, a nagypapa elvesztéséről elmélkednek, meg arról, mi a különbség a fiú és a lány között. Tavasz, nyár, ősz után újra eljön a tél, és a fiatal pár ismét elmondja, hogy „angyal játszik emberesdit”. De az előadás végén már szemben ülnek velünk a hintán, hiszen már ismerjük őket, saját gyermekkorukra emlékeztek vissza, azt idézték fel a régi képek.

Verseket színpadra álmodni, ráadásul bábszínházban a legkisebbeket megszólítani – merész vállalkozás. Csortán Zsóka azonban finom lélekkel és kiváló érzékkel a legjobb szövegből merített, hiszen Kiss Ottó „gyermekszakértő” író, költő műveit már „csak” életre kellett kelteni a színpadon. Ehhez pedig készen álltak a tervezők és a színészek. A két kisgyermek beszélgetéseit, gondolatait Czumbil Emőke és Czumbil Örs formálja ügyesen színpadi játékká, kelti életre a a jellegzetesen gyermeki világ problémáit, a gyerekkor legféltettebb titkait, legintimebb érzésvilágát, mindezt kedvesen, elegáns humorral fűszerezve. A színészek munkáját a háttérben „untermannként” Köböl Lilla és Biró Gyula segíti.

Kiss Ottó költészetéhez Rofusz Kinga grafikusművész, animációs tervező alkotta meg a játék képi világát, ízléses figurái és kellékei szépen illeszkednek a darab líraiságához. Lovas Gábor, a produkció zeneszerzője a különböző hangulatok akusztikai aláfestéséről gondoskodik, harmonikásként a színpadon az utca emberét is megtestesíti. Szcenikusként Lenkefi Zoltán és L. Deák Réka járult hozzá a bemutató sikeréhez.

A Csillagszedő Márióból a győri Vaskakas Bábszínház 2013-ban már készített előadást, az Emese almája a Napsugártól most a második bábos feldolgozás. Hogyan fogadta a költő?

• Ez egy új, teljesen más alkotás. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz, de nem szóltam bele – válaszolt kérdésemre a premier után Kiss Ottó. – Én megírtam, és onnantól a vers szabad, a színház másik művészeti alkotást hoz létre. Tudom, hogy a színészek nem szeretik, ha a szerző ott ül a próbákon és véleménye van, ezért inkább el se mentem. Most örömmel látom az új művet, gyönyörű a színpadkép, nagyszerűek a bábszínészek.

A szerző azt is kifejtette, hogy mivel egyes szám első személyben írta a verseket, az egyik gyerek beszél a másikhoz, azonos korú társához, persze „felfelé is üzen”. Így a versnek, ahogyan a bábelőadásnak is, több rétege van: ki milyen korú, annyit ért meg, „annyit fejt fel” a szövegből. Az biztos, hogy a gyerekek nagyon jó megfigyelők, rögzítik, ami körül veszi, megérinti, őket, s valamilyen módon reagálnak a külső hatásokra. Kiss Ottó elmondta, hogy négy és kilenc éves gyermekétől sok ötletet kap. Négyéves kislányával most együtt ír egy verseskönyvet, kívülről kapja az impulzusokat, a kislány szövege autentikus, neki a szűrő szerep jut. S nagyon kell vigyázni, hogy az írás ne forduljon át gyerekszáj-történetekbe.

Csortán Zsóka elárulta: a komoly téma miatt kicsit félt attól, hogy a gyerekek vajon hogyan fogadják az előadást, mennyire kapják el a hangulatot, a mélyebb történetet. De abban biztos volt, hogy a lelküket megérinti.

• A látványvilággal akartuk megkönnyíteni a kisebbek helyzetét, ezért fűztük a történetet az évszakok változására – mondta a rendező. – A szép tervek és a hangulatos zene méltó keretet ad Kiss Ottó verseihez. S talán a felnőttek is tanulnak kicsit belőle, jobban odafigyelnek majd a gyerekeikre…

“A mélység ugyanolyan,

mint a magasság.

Csak máshonnan kell nézni.”

A színházból hazafelé menet ez az idézet jár a fejemben. Az előadás szórólapjának mottója, de filozofikus líráé is lehetne. Alighanem a felnőttek jobban értik, mint a gyerekek. Vagy csak mást értenek alatta. Az óvodások és a kisiskolások biztos a játszótéri, homokozós párbeszédekre, vagy az otthoni jelenetekre emlékeznek inkább, amelyekben magukra ismerhettek. Anyukák, apukák meg elgondolkodhatnak, mikor mi játszódik le gyermekeik lelkében, agyában, mi hagy nyomot későbbi életükre…

Niedzielsky Katalin