A nők jobban fáznak?

Véget ért a VI. Bábos Drámaíró Verseny. Idén is fergeteges előadások születtek és persze kiváló blogbejegyzések. Minden, amit érdemes tudni erről a hétvégéről megtalálható a https://babosdramairo.blogspot.com/ oldalon.

Azért egy kis összefoglaló kerülhet ide is:

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház és idén a veszprémi Kabóca Bábszínház társrendezésében szervezett megmérettetésen 2019-ben a három író: Turbuly Lilla, Adamik Zsolt és Dániel András dolgozta fel a témát. Ezt követően Bereczki Csilla, Halasi Dániel és Perényi Balázs rendezők álltak neki a munkának, hogy a három csapattal, melynek tagjai a két szervezőn kívül (Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Kabóca Bábszínház) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallagatóiból verbúválódtak feldolgozzák az írásokat és előadássá formálják azokat. 

Vasárnap délután megszülettek az eredmények is. 12 óra írás és 46 próbaóra után három fantasztikus előadást láthatott a Sík Ferenc Kamaratermet megtöltő közönség. A szakmai zsűri (Gabnai Katalin-drámatanár, színikritikus; Zalán Tibor – József Attila díjas magyar költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár; Jászay Tamás – kritikus; Szűcs István – a zalaegerszegi Griff Bábszínház igazgatója; Rumi László- rendező, munkájukat Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója segítette), valamint a publikum döntött a legjobbakról. 

Eredmények: 

A legjobb szövegajánlat: Adamik Zsolt: A Búhordó új bánata 

Legjobb rendező: Bereczki Csilla (Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak?) 

Legjobb színész: Balázs Csongor (Békéscsabai Napsugár Bábszínház) a Madárdal-árus szerepéért Adamik Zsolt: A Búhordó bánata című bábjátékában. 

Legjobb színésznő: Szívós Réka (veszprémi Kabóca Bábszínház) a Búhordó szerepéért Adamik Zsolt: A Búhordó bánata című bábjátékában. 

Legizgalmasabb karakter: Biró Gyula (Békéscsabai Napsugár Bábszínház) Huba szerepéért Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak? című bábjátékában. 

Legjobb előadás: Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak? Rendező: Bereczki CSilla 

Közönségdíj: Adamik Zsolt: A Búhordó új bánata Rendező: Perényi Balázs

Képek pedig itt: https://www.facebook.com/napsugarbabszinhaz/

A VI. Bábos Drámaíró Verseny résztvevői ezzel a kérdéssel foglalkoztak leginkább az elmúlt 3 napban. Csütörtök este ugyanis ez a téma került ki a kalapból, vagyis a Békés Megyei Hírlap aznapi számából. 

You may also like...

Akadálymentes verzió